Bő egy hét múlva kicsit magasabbra emelem magamnak a lécet, és elindulok a Spar Maraton 30 km-es távján.
Hála Tücsinek (aki a napokban Berlinben fut egy maratont, majd rá két héttel még egy laza 30-ast a Garda-tónál), szinte az ölembe hullott a nevezés erre versenyre már akkor, amikor még csak álmodoztam ilyen távokról. Kicsit vegyes érzésekkel állok oda majd a rajthoz. Egyrészt nem mondhatom, hogy különösebben edzettem volna erre a futásra. A nyár 99%-ban a Nike-re való készülésről szólt. Közben persze volt UB és éjszakai Suhanj!-futás, de végig a minél gyorsabb szeptember eleji félmaraton teljesítés járt a fejemben. Aztán jöhet majd a 30 km is persze, de ez csak mellékes kérdés maradt. Annyira, hogy sokáig utána sem néztem, hogy mikor is lesz ez a verseny. Amikor mégis megtettem, akkor kiderült, hogy alig egy hónapom lesz a Nike után. Talán két futást tudok mondani mindössze, amivel erre a távra készültem. Augusztus végén futottunk öt kört a szigeten, és az elmúlt hétvégén pedig volt egy Velencei-tó kör a maga 28 km-ével. A szigetelés még nagyon szenvedős menet volt, főleg az utolsó kör. A tókerülés már jobban esett azért, bár a vége ennek sem volt üdítő élmény. De hát erőlködés nélkül nem is fejlődik az ember ugyebár.
A másik dolog, ami szintén kiderült a dátumból, és amit sorsszerűnek is érzek, hogy tavaly pont ugyanezen a napon (október 7.) fogtam bele a fogyókúrámba. Ezen a napon reggel álltam rá először a frissen beszerzett mérlegemre, és először vettem magamnak diétás kajákat. A mérleg akkor 120 kg feletti értéket mutatott. Most pedig úgy tűnik, ezen a napon fogom futni eddigi leghosszabb távomat egyhuzamban. Szinte végig olyan útvonalakon, ahol az elmúlt egy évben futottam vagy versenyeken, vagy egyedül. És ez az a pont, ami miatt mégsem tudom egy laza futásként felfogni ezt a versenyt. Mert valamiféle összefoglaló, három óra hosszú körüli klippje lesz ez az én elmúlt egy évemnek. Benne lesznek az ismerős rakpartok, hídak, fordulók, és persze a sok-sok ismerős futó, DK-s csapattárs, akik közül egy szemet nem ismertem egy évvel ezelőtt. Ráadásul valamiféle különleges drukkolással is készülnek sokan a csapatból! Hát akkor én meg hogy a fenébe ne fussam ki magamból, amit csak lehet? Ha már eljutottam idáig egy év alatt, akkor miért ne mutassam meg a világnak, de legalábbis magamnak, hogy mire vagyok képes?
Mindenesetre ezek a gondolatok arra biztosan jók lesznek, hogy amikor a vége felé már nagyon elegem lesz a futásból és a fővárosi aszfaltcsíkokból, akkor lesz mibe kapaszkodnom, nem csak a nyugati-téri felüljáró korlátjába.
